Orosz Norbert útja az emblematikus 200 méterig

2024. május 27. A nap, ami örökre Orosz Norbert emlékezetébe vésődik. A magyar hobbifutónak lehetősége adódott arra, hogy jövő hétfőn egy szakaszon az olimpiai lánggal fusson a franciaországi Loire völgyében. Élete eddigi legfontosabb 200 méterét az új Runique cipőben fogja megtenni, így az egész Dorko Family is izgalommal várja a különleges eseményt. Azt már régóta tudjuk, hogy a kitartás „jó helyekre visz”. Most megismerhetitek Norbi történetét, hogy számára milyen út vezetett a fáklyafutásig.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a futással?

Úgy egyáltalán a sporttal 2016-ban kezdtem foglalkozni, saját testsúlyos edzésekkel. Akkoriban is futottam gépen, de leginkább "kényszerből", fogyási céllal. 2021-ben kezdtem másképpen tekinteni a futásra, amikor egy jótékonysági 10 km megadta azt a plusz érzelmi löketet, ami után már nem volt megállás. Ezután bekerültem a céges Ultrabalaton csapatba, onnantól kezdve egyre többet futottam. Aztán jött a „Ma Is Futok” Facebook futóközösség, lettek új barátok, közösségi futások, versenyek. Jelenleg már edzővel készülgetek, ultratávú versenyeket tűzök ki magam elé, de apránként, lépésről lépésre haladtam.

Mi az első meghatározó emléked az ötkarikás játékok kapcsán?

Az 1992-es barcelonai olimpiai az első élesebb emlék, ami beugrik, azon belül is Egerszegi Krisztina felejthetetlen úszása.

Kik azok a sportolók és barátok, akik leginkább motiváltak téged az utad során?

Profi sportban nem igazán mélyedtem el, nagyon sokáig "csak" autósport rajongó voltam. Ez a világ most kezd kinyílni számomra. Volt lehetőségem találkozni Kiss Péter Pál parasportolóval, nagyon megérintett az ő útja, tevékenysége. Lett egy olyan barátom is a futásnak köszönhetően, aki bár hobbifutó, de nagyon alázatosan, tudatosan műveli a futást, így ő szintén nagy inspirációt jelent számomra.

Miként adódott a különleges lehetőség, hogy egyike legyél az olimpiai fáklyavivőknek?

Két éve indult egy belső kihívás a munkahelyemen #startyourimpossible néven. Sportkihívások, kvíz, szemétszedés, autó helyett közösségi közlekedés, csapatos kihívások. Nagyon sokféle megmérettetésben vettünk részt, melyek hatással voltak a mindennapjainkra. Elmondhatom, hogy az élet több területén erősödtünk ezek által.

Tavaly ennek a programnak a keretében volt egy háromhónapos részkihívás, melyben három feladatunk volt. Ezt 162 európai dolgozó teljesítette. Mobilitási partnerként a cég rendelkezik 19 hellyel a fáklyafutásban, és ezekre a helyekre sorsoltak a 162 teljesítő közül. Az egyik én lettem. Indre tartományban, valahol a Loire völgyében fogok futni, úgyhogy nagyon szép helyre osztottak be.

Hogyan fonódott össze az utad az első magyar futócipővel, a Dorko Runique-kal?

A szervezők kérése volt, hogy lehetőség szerint fehér cipőben fussunk. Van 4-5 futócipőm, de egyik sem fehér. Aztán hirtelen beugrott, hogy láttam az elmúlt hetekben a Dorko új cipőjét, ami nemcsak, hogy fehér, de a nemzeti színű dekoráció megadta azt a plusz szívdobogást, ami arra késztetett, hogy felvegyem a kapcsolatot a Dorko csapatával. Aztán felgyorsultak az események, tegnap vettem át a cipőt, most irány Párizs, és alig várom a „főpróbát” az új futócipőben.

Milyen volt az első találkozásod a cipővel?

Abszolút érzelmi: a magyar zászló színei eszembe juttatták, hogy kicsit olyan lesz így futni, mint ahogy majd az olimpikonjaink és paralimpikonjaink teszik, a nemzeti lobogó színeiben. Egy kicsit megtapasztalhatom majd én is ezt az érzést. Büszkeség, hogy hobbisportolóként átélhetem ezt, az pedig egy extra érzelmi töltetet fog adni  - ha lehet még ezt fokozni - hogy a lánggal futok.

Milyen érzések és gondolatok kavarognak benned így pár nappal az életre szóló kaland előtt?

Amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen távon lesz a fáklyafutás, akkor a 200 méter hallatán kicsit csalódottságot látok az arcokon, viszont én egyáltalán nem vagyok az. Azt gondolom, hogy ez a 200 méter életem leghosszabb 200 métere lesz.

Eszembe fog jutni az egész út, amin keresztül sikerült ide eljutnom, ahogy az a sok ember is, aki végigkísért, és velem (vagy akár ellenem) volt az évek során. Az elején, amíg a szépséget nem látjuk meg a futásban, addig csak a nehézséget érezzük, és nagyon kitartónak kell lenni, hogy ezen az időszakon túljusson az ember.

Még mindig alig hiszem el, hogy ezt a lehetőséget megkaptam. Érzem, hogy ezzel ismét rengeteg energiát fogok kapni. Mindazt, amit belefektettem ebbe az elmúlt 8 évben, azt most ilyen formában kapom vissza a sorstól.

Hajrá Norbi, veled vagyunk „egy emberként előre”, és várjuk a beszámolódat!